„Csak az emberek dűlnek ki,

hitük megmarad másokban, és ez a fő.”

"Munkatársai a magyar szellemi élet olyan meghatározó képviselői voltak, mint a költő Áprily Lajos, Gulyás Pál, Mécs László, Reményik Sándor, az író Herczeg Ferenc, Komáromi János, M

akkai Sándor, Németh László, Ritoók Emma, Surányi Miklós, Tamási Áron, Zilahy Lajos, az irodalomtörténész Brisits Frigyes, Eckhardt Sándor, Farkas Gyula, Hankiss János, Horváth János, Kerecsényi Dezső, a nyelvész Pais Dezső, Tolnai Vilmos, a színikritikus Galam

b Sándor, a

filozófus Pauler Ákos, a történész Hajnal István, Gróf Klebelsberg Kunó, Mályusz Elemér, Szekfű Gyula, a művészettörténész Genthon István, Hekler Antal, Rédey Tivadar, a zeneszerző Kodály Zoltán, a zenetörténész Papp Viktor."

"Az 1918–19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű szervezetet, az I. világháború során kivérzett magyarság újraélesztésére.

Corvin-koszorúval tüntettek ki, és irodalmi Nobel-díjra terjesztettek fel." 

 Számtalan nyelvre lefordították műveit. Világhírű irónő volt. Ám a szabadkőművesek, szocialisták, kommunisták, szocdemek,.. vagyis a rajtunk uralkodni vágyó kozmopoliták mindent megtettek, hogy a magyarok ne ismerjék meg Tormay Cécile igazságait. 

 "A II. Világháborút követő fél évszázadban pedig még a nevét is sikerült szinte teljesen kitörölni az irodalomtörténetből, műveinek újbóli kiadását betiltották, sőt még a könyvtárak polcairól is levették. Leginkább épp ezen műve, a Bujdosó könyv miatt büntették így. A Bujdosó könyv megírását az első világháborús katasztrófa, az 1918-1919-es forradalmak, a rettenetes országcsonkítás, az apokaliptikus magyar sorstragédia átélésének élménye váltotta ki."

Innen letötlhető a Bujdosó könyv, mely fél évszázadon keresztül tiltott volt:

http://www.freepress-freespeech.com/holhome/tormay/okt31.htm

Egy megdöbbentő(?) idézet a könyvből: 

  Pedig milyen temérdek sok volt az ember. És egyre több lett. Olyan volt a város, mint egy roppant gyomor, amely éveken át bekapott minden galíciai bevándorlót és most émelyeg. Rettentoen émelygett. Szíriai arcok és testek, vörös plakátok és vörös kalapácsok forogtak benne. Felszínre kavarodtak a szabadkomuvesek, a feministák, a szerkesztoségek, a galileisták, a zugkávéházak, a börze csürhéje és a dob utcai gettó nemzetiszínu kokárdát és fehér oszirózsát tuzött a mellére.

  Mint egy gonosz varázslatban, láthatóvá lett a láthatatlan város. Elojött a sötétbol, hogy átvegye, amit titokban régen a magáénak tartott. A szennyvíz felett letépték a kanálisrácsokat. Felböffentek a csatornák és az utcákat ellepték a kiszabadult gozök. Szellozetlen lakások mocskos szaga terjedt. Ajtók nyíltak, amelyek eddig csukva voltak.

  Oroszország! Nagy elkárhozott rejtély... Vajon így kezdodött-e ott is?... Undorodtam lélegzeni és összehúztam magamat, hogy elmenoben ne érjen hozzám senki.

  A Rákóczi úton fegyveres orjárat cirkált. A katonák nemzetiszínu szalagot viseltek a sapkájukon és én mégis idegeneknek éreztem oket. Ezek már felesküdtek Károlyi Nemzeti Tanácsának... Züllötten néztek ki. A puskájuk csövébe oszirózsák voltak dugdosva. Az egyik ablakból fehér virágot dobált le egy keletiesen kövér asszony Egy fiatal leány jött szembe. Ez magyar volt. Oszirózsákat osztogatott és mosolygott. Árnyékos turáni szeme gyerekesen fénylett: - Éljen a független, önálló Magyarország! Rábámészkodtam. Ilyenek is vannak. Sokan, talán nagyon sokan. Szánalmat éreztem. Ezek a 48-as szabadságharcot élik ebben a förtelmes paródiában. Kossuth álmának a megvalósulását álmodják. Szegények! (ok még szegényebbek, mint amilyen én vagyok.)

  A leány felém is nyújtott egy szál virágot és közben Petofi Sándorról beszélt zagyvaságokat. Azt akartam neki mondani, hogy hagyja abba és menjen haza. Megcsalták és minden hazugság! De hiába eroltettem magamat, nem tudtam egy árva szót szólni.

 Aki szeretné megérteni, hogy mi történt és mi történik a magyarsággal, annak ez a mű kötelező !

  A nyugaton hatalmasan lendülő német offenzíva még egyszer, egy pillanatra megremegtette a destrukció táborát. A nagy szövetséges sikereinek hírét Károlyi sápadtan, izgatottan hallgatta. Felesége sírógörcsöket kapott és bizalmas lapszerkesztőjük, Hatvany Lajos báró, kétségbeesetten mondotta, hogy: »A német győzelemnél nagyobb szerencsétlenség nem érhetne bennünket. Ezerszer kívánatosabb reánk nézve az orosz bolsevizmus, mint a német militarizmus.« Mintha egy szakadék nyílt volna fel előttem, mikor ezeket a szavakat hallottam. Emlékszem a feleletemre: — A német militarizmus fegyveresen megy fegyveresek ellen; az orosz bolsevizmus fegyveresen megy fegyvertelenek ellen. Lehet, hogy ez magának jobban tetszik. Én a kettő közül a militarizmust választom.
  A budapesti radikális sajtó hangja akkoriban már éppen olyan volt, mint Hatvany lapszerkesztő hangja.
  Ugyanaz a sajtó, mely a háború elején nemtelenül csaholta ellenségeinket, most érzelgősen írt róluk. Ugyanazok a lapok, melyek az orosz inváziók veszedelme idején undorítóan csúsztak-másztak a német hatalom előtt, most arcátlanul rugdosták a sebesült óriást.

 "radikális" alatt a "radikális demokratákat" kell érteni, a szabadkőműveseket, kommunistákat, a Jászi Oszkár szellemi irányítása alatt állókat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.